







A település határa már a neolit korban is lakott volt. Dunamocs községet 1208-ban emllítik először. A komáromi uradalom egykor királynői birtoka 1291-ben az esztergomi érsek birtokába került. A törökök elpusztították a falut, de a XVIII. században ismét betelepítették. A falu lakossága mezőgazdasággal, halászattal és szállítással foglalkozott, később szőlőtermesztéssel, és híresek voltak a helyi molnárok is. A Szentháromság római katolikus templom 1764-ben épült barokk stílusban régebbi alapon. A XX. század első felében majd 1945 után átépítették. A késő klasszicista református templom 1858-1860-ban épült, később átépítették. A református templomban van azI. világháború áldozatainak emléktáblája, a templom előtt áll a II. világháború áldozatainak emlékműve. A község tőrténetéről szóló részletes dokumentumok megtekinthetők a 2003. október 6.-án megnyílt falumúzeumban. A Dunamocsra látogató turistákat szállással és finom ételekkel s italokkal, tájjelegű borokkal várja az újonnan megépült dunai kikötő, szinvonalas PHOENIX hajó étterme 110 férőhellyel.